6. Fejezt

Long time no see~
Hali, tudom, már ezer éve, hogy frisítettem... Just, my life... DE!
Most tt vagyok, mégha csak egy rövid résszel is!
*Ajánlott dal: Always coming back*

~Jinie~

Taeyong pov.:

         A kelleténél talán izgatottabban lépke be reggel a hatalmas épületbe mely helyet ad az általam vezetett vállalat székhelyének. Mindig is büszke voltam arra, amit a családom nehéz munkával elért a hosszú évek alatt, így nem is csoda, hogy minden nap elszántsággal és ötletekkel telve léptem be az irodámba, de ma nem csak ez varázsolt mosolyt az ajkaimra. Ma végre újra láthatom őt és ezúttal nem hagyom, hogy kicsússzon a karjaim közül!
- Jó reggelt Mr. Lee – köszön rám a recepciós. – Nemrég érkezett meg az édesapja, mert váltana önnel pár szót – tájékoztat, habár tudja jól, hogy ez nem az ő dolga lenne, ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy a „titkárnőm” milyen.
- Jó reggelt neked is Eunji, köszönöm a tájékoztatást – viszonzom mosolyát, majd a lift felé veszem az irányt és előkapva a telefonom írok egy gyors üzenetet Johnny-nak, hogy megkérdezzem, hogy haladnak az átküldeni kívánt anyagokkal. Mire kilépek a liftből elteszem a telefonom, majd mély levegőt véve indulok meg az irodám felé.
- Jó reggelt! – köszönök belépve az ajtón, meg sem lepődve azon, hogy apám a székemben ül. A megszokás hatalma, mi?
- Reggelt, ha nem bánod kiszolgáltam magam – emeli meg a kávéscsészéjét az asztal mögött ülő. – Megkértem a titkárnődet, hogy hozzon egyet, de mintha nem egy nyelvet beszélnénk – fintorodik el -, nem is értem miért tartod.
- Tudod hogyan van ez, Lara barátnője, ha kirúgnám soha nem hallanám a végét – morogtam halkan. Sosem értettem apám miért kedvelte azt a lányt és lassan be kell látnom, hogy Doyoungnak igaza van… Csakis az apám miatt van még mellettem, de ha minden jól megy, már nem sokáig. Az asztal mögött ülő nem mond semmit a megjegyzésemre, csak érzéstelen arccal belekortyol a kávéjába. – Beszélni akartál velem – terelem a szót a lényegre.
- Igen, erről a fúziós dologgal Mr. Seo cégével – teszi le a csészéjét. – Értem én, hogy miért van erre szükség, de szeretném, ha minden rendben menne.
- És rendben is fog, John átküldte az egyik asszisztensét, hogy segítsen az előkészületekkel.
- Jó ötlet ez?
- Bízom Johnny-ban és azt is tudom, hogy akit küld kitűnő munkát fog végezni – felelem, majd elejtve egy-két információt zárom rövidre a beszélgetést, így miután megnyugtattam az öreget ő elégedetten mosolyogva távozik az irodából, így én végre foglalkozhatok a munkámmal és ami még fontosabb, felkészülhettem Taeil érkezésére, mind lelkileg, mind az anyagot illetően, amit John ebben a pillanatban küldött át.

Taeil pov.:

         Remegő lábbakkal és görcsbe rándult gyomorral indultam el az alig pár percre lévő buszmegállótól a hatalmas épület felé, amely az elkövetkező hetekben a munkahelyem lesz. Nem is annyira a feladatom – bár kétségkívül nagy a felelősség – sokkal inkább Taeyong közelsége aggasztott, vagyis inkább az, hogy fogalmam sincs róla, hogy most, hogy alig pár méter választ el majd minket egymástól képes leszek-e tartani magam az ígéretemhez.
Lassan a tenyerem is izzadni kezdett, ahogy a látóterembe került a hatalmas irodaház és ezen az sem segített, hogy amint átléptem a kapun elgördült mellettem az az autó, amit a legkevésbé sem szeretnék látni. Hangosan zihálva torpantamm meg, tekintetemet a járdára szegezve, ahogy megrohantak az emlékek. Erőnek erejével fojtottam vissza a könnyeim és ökölbe szorítottam remegő kezeimet, majd várva pár pillanatot néztem fel és megkönnyebbülve vettem tudomásom, hogy az autó elhajtott, így az utasa vagy nem látott, vagy nem ismert fel. Megrázva a fejemet sóhajtottam fel, majd véve pár mély lélegzetet szedtem össze magam és sétáltam be az épületbe.
- Jó reggelt – köszöntem a recepcióhoz lépve. – Moon Taeil vagyok és Mr. Lee-t keresem – mosolyogtam a pult mögött álló lányra. Pár éve még nem ő dolgozott itt, jegyeztem meg magamnak.
- Jó reggelt Mr. Moon, már vártuk az érkezését – mosolyog rám ő is, majd kilépve a pult mögül sétál mellém. – Mivel még nincs belépő kártyája felkísérem a megfelelő emeletre – mutat a lift felé, mire én bólintva indulok el, ő pedig követ. Belépve a fülkébe megnyomja a megfelelő emelet gombját. – A belépőkártyája még a mai nap folyamán meglesz és amint megérkezik fel is viszem majd önnek – tájékoztat.
- Köszönöm, öhm…?
- Oh, de udvariatlan vagyok! Eunji, Kim Eunji – nyújt kezet -, de tegezzen csak nyugodtan!
- Rendben Eunji, de akkor elvárom én is ugyan ezt tőled – fogadom el a felém nyújtott jobbot mosolyogva, mire a lány kuncogva ráz velem kezet és egyezik bele a feltételembe.
- Nos – folytatja, amint kilépünk a liftből -, itt fogsz dolgozni majd – mutat egy üres asztal felé, amin csak pár dosszié és egy laptop foglal helyet és tejüveggel van elválasztva az irodahelyiség többi részétől. – De előbb be kell menned a főnökhöz – mutat egy sötétített üvegfallal elzárt iroda felé. – Ne ijedj meg tőle, kicsit maximalista, de nem rossz ember – kuncog. Ha tudná mennyire igaza van.
- Igen, hallottam ezt-azt – jegyzem meg halkan.
- Nekem most vissza kell mennem, de ha bármi kérdésed van a 127-es melléken elérsz, hívj bármikor – mosolyog rám újra, majd intve indul vissza a lift felé.
Mély levegőt véve fordulok az iroda felé, majd összeszedve minden erőmet sétálok az ajtóhoz. Mielőtt még bekopognék vetek egy pillantást az iroda előtti asztalnál üldögélő titkárnőre, de az olyan mélyen el van merülve a körömreszelésben és a rágózásnak csúfolt kérődzésben, hogy szerintem a jelenlétemet sem vette észre. Megrántva a vállamat emelem fel a kezem, majd egy gyors sóhaj után bekopogok.
- Szabad – hallom meg bentről, így lenyomva a kilincset lépek be az irodába.
- Jó reggelt…