4. Fejezet

Hey^^ Eltelt némi idő, így ideje egy újabb résznek! Remélem tetszeni fog!

Ha van kérdésetek tegyétek fel bátran, lehet még válaszolok is!:D 

~Jinie~

Taeil pov.:

         Kissé félve indulok el Johnny irodája felé, mert nem tudom, hogy a vendége távozott-e már, de valahol a szívem mélyén érzem, hogy még az irodában van, mindennek ellenére reménykedve nyomom le a kilincset, hogy amint belépek az irodába Taeyong meglepett pillantásával találjam szemben magam. Ahogy a tekintetünk összekapcsolódik a szívem heves iramban kezd el verni, akárcsak amikor először találkoztunk, egy pillanatra megszűnik körülöttem a világ, de hamar visszatérek a valóságba, ahogy a főnököm hangja újra felcsendül.
- Oh, ismeritek egymást? – csendül fel a kérdés és már épp szólásra nyitnám a számat, de Taeyong megelőz.
- Úgy is mondhatjuk – fordul az amerikai felé és a hangja meglehetősen hidegnek tűnik. S míg John meglepett tekintettel méregeti az előtte ülőt én csak lefagyva állok az ajtóban.
- Nos, ez még jól is jöhet – csapja össze a tenyerét a főnököm, majd int, hogy üljek le én is. Remegő lábakkal indulok meg Taeyong felé, majd a lehető leg távolabb húzódva tőle ülök le a mellette lévő székre, nem merve felé pillantani. – Taeyong, Taeil az, akit említettem, egy igazi gyöngyszem! Nagyon lelkiismeretes, perecíz és remekül végzi a munkáját!
- Azt nem kétlem – jegyzi meg a mellettem ülő, de közel sem tűnik olyan lelkesnek, mint Johnny, vagy csak én nem veszem észre. Elvégre azok után, ami történt én sem szeretnék újra találkozni magammal.
- Szóval Taeil - fordul ezúttal felém az amerikai -, mint tudod, Taeyong és az én cégem lassan egybe olvad és ismersz annyira, hogy szeretem, ha minden simán megy, és ahogy az imént hallottam, Tae-nek elkélne a segítség, így arra gondoltam kisegíthetnéd, amíg a fúzióval kapcsolatos tárgyalások és egyéb teendők véget nem érnek, persze csak ha nem okoz kellemetlenséget – vázolja a tervét és hírtelen azt sem tudom mit mondjak. Lopva Taeyong felé pillantok, aki épp ebben a pillanatban fordul felém és akár milyen kifejezéstelen is az arca, akár milyen hidegnek is hatott az előbb a hangja, a szemeiben meglátom a remény halvány csillogását. Azt a reményt, ami bennem is él valahol a lelkem mélyén, azt a reményt, ami egy pillanat alatt veszi át a szívem felett az uralmat, így jóformán gondolkodás nélkül bólintok rá a dologra, de képtelen vagyok megszólalni. – Remek! – örvendezik John, majd újra a másik férfi felé fordul. – Nos, azt hiszem ez eldőlt, akkor holnaptól Taeyonggal fogsz dolgozni és…
-H-holnaptól? – pillantok meglepetten a főnökömre.
- Igen, vagy talán valami baj van az időponttal?
- Ne-nem – akad meg a hangom, így megköszörülöm a torkom. – Nem, csak… Ezt megbeszélhetnénk kicsit pontosabban előtte? Mit takar az, hogy Taeyonggal fogok dolgozni? – kérdezem és Johnny észreveszi, hogy lehet ezt jobb lenne négyszemközt megbeszélni, így megkéri a másikat, hogy legyen szíves magunkra hagyni minket pár percre.
- Rendben, úgy is rám férne egy kávé – mondja felállva, de még mielőtt az ajtó felé indulna vet felém egy utolsó pillantást, mintha azt mondaná, most ne meneküljek el. Amint becsukódik mögötte az ajtó Johnny aggódó pillantásával találom magam szemben.
- Minden rendben?
- Igen, csak, ez kicsit hírtelen jött – erőltetek egy mosolyt az arcomra, de Johnny túl jól ismer már ahhoz, hogy átverjem.
- Taeil, ugye tudod, hogy nem kötelezlek semmi olyanra, amit nem szeretnél megtenni? – kérdi komoly hangon.
- Persze, nem is arról van szó, csak… Mint észrevetted, mondhatni ismerjük egymást és nem mondanám, hogy a legutolsó találkozásunk valami jól végződött – sóhajtom. – Persze ez nem befolyásolná a munkámat, csak, meglepett ez az egész – és meg is rémít, teszem hozzá magamban. – De ha neki megfelel, hogy velem dolgozik, nekem sincs ellenvetésem – mondom határozottan, annak ellenére, hogy a szívem a torkomban dobog.
- Nem hinném, hogy lenne ellenvetés, tényleg kell valaki, aki átlátja ezt az egészet, emellett a mi cégünknek több feltétele van a fúziót illetően, amiket te nyilván jobban átlátsz és én is szívesebben kötök meg egy olyan szerződést, amiről tudom, hogy nem csak nekünk, de a dolgozóinknak is megfelel.
- És arról se felejtkezzünk meg, hogy így mindenen rajta tarthatod a szemed, igaz? – teszem hozzá, némiképp viccelődve.
- Pontosan! – kacsint rám. – Biztos minden rendben lesz?
- Biztos, nem kell aggódni, meghát, nem örökre megyek el – mosolygom rá és nagyon remélem, hogy valóban nagyon hamar a dolgok végére jutunk.
- Igaz is, örökre nem is adnálak! – teszi hozzá nagy drámaian, mire kiszakad belőlem egy kisebb kacaj, ezzel legalább egy kicsit feloldva a bennem lévő feszültséget. Végül amint lenyugszunk Taeyong is visszatér az irodába.
- Nos, mire jutottatok? – kérdezi érdeklődve.
- Arra, hogy van egy kitűnő segítőd! – vigyorodik el John, majd elkomolyodva teszi hozzá. – Persze nem örökre, ugyan olyan tökéletes állapotban szeretném őt visszakapni, mint ahogy hozzád kerül! – fenyegeti meg vicceskedve a másik férfit és bár ajkai szélén ott bujkál egy mosoly, tudom, hogy igen is komolyan gondolja a szavait. Tudja mitől mentett meg ez a munka és nem csak én, de ő sem szeretné, ha újra oda jutnék, ahonnan indultam.
- Értettem, ígérem ugyan olyan állapotban kerül vissza – mosolyodik el Taeyong, majd felém fordulva folytatja -, ha nem jobban.
Szavai hallatán bennem reked a levegő, amit egészen addig visszatartok még el nem fordul tőlem. A továbbiakban még megbeszéljük az apróbb részleteket, mint például, hogy mire fog kiterjedni a munkám, illetve, hogy holnaptól Taeyong irodájában fogok dolgozni, hiszen onnan könnyebben tudom majd végezni a munkámat, legalábbis remélem. Végül bő fél óra alatt minden fontosabb dolgot megbeszélünk, így felállva indulunk ki az irodából. Johnny az ajtóban elköszön Taeyong-tól, majd int Jaenek, hogy amint lehet menjen be.
- Akkor – fordul felém Tae, már a lift ajtaja elől –, holnap találkozunk Taeil – mondja, majd belépve a liftbe int egyet felénk és eltűnik az ajtó mögött.
- Ez meg mi volt? – kérdezi Jaehyun, már Johnny irodája felé tartva.
- Azt én is szeretném tudni – sóhajtom, majd a székembe roskadva temetem az arcomat a tenyereimbe. Bele fogok őrülni ebbe a pár hétbe.

3. Fejezet

Hey!^^ Tudom-tudom, múlt héten kellett volna frissítenem, csak az élet közbe szólt, de most itt van az új rész. Remélem tetszeni fog! 

Jó olvasást!

~Jinie~

Taeyong pov.:

A gondolataim egész nap össze-vissza cikáztak, ezért nehéz volt munkámra koncentrálnom, így nem is csoda, hogy szépen szólva is későn indultam el a megbeszélt vacsorára, arról nem is beszélve, hogy Laranak nem szóltam a változásról, miszerint Doyoungékkal eszünk.
Megigazítva az öltönyömet indultam ki az irodából, útközben felhívva a lányt.
- Szia életem – veszi fel már a második csörgésre.
- Szia, a vacsora miatt hívlak.
- Megint le akarod mondani!? – szökik a hangja a fülsértően magas tartományba.
- Nem – sóhajtok fel. – Csak elfelejtettem, hogy megígértem Doyoungnak, hogy együtt vacsorázunk, mielőtt elutazik és arra gondoltam, kössük össze a kellemest a hasznossal és vacsorázzunk négyesben.
- Oh, dupla randi! Remekül hangzik – lelkesül fel, de ez valamiért nálam nem ér el hasonló hatást.
- Viszont késésben vagyunk, szóval sietnünk kéne. Tudnánk találkozni az étterem előtt?
- Azt hittem értem jössz – motyogja, és szinte látom, ahogy lebiggyeszti az ajkait. – Na mindegy, megértelek, megteszem neked ezt az apróságot, mert én vagyok a világ legjobb barátnője – kuncogja.
- Igen, az vagy – sóhajtom, jobb, ha bel se gondolok mennyi okom lenne rá, hogy ne értsek egyet ezzel.

Végül öt perc késéssel érkezem meg az étteremhez, ahova – hála Laranak – tíz perc csúszással lépünk be, majd megvárva a pincért sétálunk az asztalunkhoz, ahol a többiek már várnak ránk.
- Már meg sem lepődöm, hogy késtetek – mosolyog ránk Dorothy.
- Elnézést, a munka.
- Hát persze – legyint. – Üljetek le és rendeljünk is, farkaséhes vagyok! – mondja és e szerint cselekszünk.
A vacsora meglehetősen nyugodt hangulatban zajlik, leszámítva egy két perces kis közjátékot, mert Lara újra szóvá teszi, hogy a Dorothy milyen válogatós, nem mintha örömében lenne az. Ezt el is magyarázza neki úgy, hogy ő is megértse, így folytatódhat tovább a vacsora, melynek úgy tíz körül vetünk véget, tekintettel arra, hogy a DoDo holnap kora délután indul útnak Doyoung új turnéja miatt.
- Jó utat és vigyázzatok magatokra! – ölelem magamhoz mindkettőjüket, majd elköszönve tőlük indulok a kocsimhoz, ami Lara autója mellett parkol.
- Hát nem furcsa – szólal meg hírtelen a lány.
- Ugyan mi?
- Hogy lassan egy éve vagyunk együtt, de még mindig külön élünk – mondja átkarolva a nyakamat, mire meglepetten pillantok rá.
- Azt hittem ezt már megbeszéltük – fejtem le magamról a kezét, majd a kocsim felé fordulok.
- Jaj Yongie, tudom, hogy az a kis valaki mit csinált, de én nem ő vagyok – ölelne meg újból, de ellépek mellőle.
- Épp ez az, nem ő vagy – motyogom majd egy szó nélkül beszállok a kocsimba és elhajtok. A visszapillantóból még látom, hogy Larat elkapja egy újabb hiszti roham, de minél többször történik meg, annál kevésbé érdekel. Minél több időt töltünk együtt, annál távolabb kerülök tőle és ahogy telnek a napok egyre kevésbé érdekel. Tudom, hogy apa örülne, ha boldog lennék lehetőleg a lánnyal, de attól tartok, most csalódást fogok neki okozni.
Meglepően hamar érek haza az étteremből, de ennek ellenére még éjfélkor sem tudok elaludni. Folyamatosan azon jár az agyam, amit Doyoung mondott, mintha tudna valamit, amit én még nem, de igazat kell adnom neki, ha szembe jön velem a lehetőség, nem szalasztom el újra. Végül a kusza gondolataim lefárasztanak annyira, hogy álom nélküli, mély alvásba zuhanjak.
         Hajnalban kellemetlen fejfájásra ébredek. Nyögve temetem a kezeimbe az arcom, majd mikor ez nem segít lassan kimászok az ágyból, hogy a fürdőből magamhoz vegyek egy fájdalomcsillapítót, majd, ha már ott vagyok ledobálom a ruháimat és belépek a zuhany alá. Felesleges lenne visszafeküdnöm, egyrészt egy óra múlva úgy is kelnék, másrészt a fejfájásom nem is engedné, hogy pihenjek.
Bő fél órával az ébredésem után, már a konyhában ülök egy bögre kávé mellett és mivel a fejfájásom enyhült úgy döntök még egyszer átnézem a megbeszélésre szánt anyagot. Tudom, hogy feleslegesen aggódom, hiszen Johnny egy megbízható üzletember és barát és tudom, hogy ez az egész megbeszélés jóformán csak formaitás, de a maximalista énem nem engedi, hogy bármiben is hiba legyen. Szerencsére ezt az alkalmazottjaim is tudják, így mindent a legjobb tudásuk szerint készítenek elő és nem is okoznak csalódást. Miután mindent átnéztem és magamat is felkészítettem a találkozóra el is indultam Johnny cége felé, így tíz perccel a tárgyalás kezdete előtt érkezve. A recepción útba igazítottak, hogy merre kell mennem, de mire a lifthez értem Jaehyun, John asszisztense már várt is rám.
- Jó reggelt! – hajolt meg felém.
- Jó reggelt! – köszöntem vissza, majd beléptem a liftbe, ahova ő is követett.
- A tárgyalás a 127-es teremben lesz, az ügyvédje már ott is van, illetve Mr. Seo várhatóan utánunk érkezik, mert akadt egy kis dolga a személyzeti osztályon – tájékoztat, mire én csak bólintok, majd a megfelelő emeleten kilépve a liftből követem Jaehyunt a megfelelő irodáig. Belépve üdvözlöm az ügyvédeet, majd helyet foglalva várom, hogy Johnny is megérkezzen.
- Amíg várunk, hozhatok az uraknak valamit?
- Igen, egy kávé jól esne – mosolygom az asszisztensre, majd miután az ügyvédem jelzi, hogy nem kér semmit a fiú távozik is, majd alig pár perc múlva Johnnyval az oldalán tér vissza.
- Elnézését kérem az uraknak – mondja, mire mi csak bólintunk egyet, majd amint megkapom a kávém és Jaehyun helyet foglal a főnöke mellett, illetve megérkezik a másik ügyvéd is, megkezdődik a tárgyalás. Ahogy sejtettem, csak az unalmas formalitások miatt ülünk itt, így nem is csoda, hogy alig egy óra alatt mindent megbeszélünk, beleértve a fúziós szerződés részleteit is. Végül egy kézfogással tesszük tejessé a megegyezést, így az ügyvédek már indulnak is a dolgukra, akiket gyorsan követ Jaehyun is, hogy előkészítsen egy tervezetet a dolgozók tájékoztatására és egyebekre.
- Tudod, irigyellek – mondom Johnnynak, már kicsit barátibb hangnemben, ahogy az irodája felé tartunk.
- Igazán? Miért? – lepődik meg.
- Az asszisztensed miatt, igazán lelkiismeretes és percíz, ahogy látom.
- Valóban az, de képzeld el, nem is csak egy ilyen asszisztensem van! Kettejük nélkül nem tartanék ott, ahol – vigyorog rám.
- Tényleg szerencsés vagy – mosolyodom el. – Az én asszisztensem egy héttel apám nyugdíjba vonulása után felmondott a titkárnőm pedig a telefon emelgetésen kívül nem sok mindent tud megcsinálni – forgatom meg a szemem.
- Miért nem keresel újat?
- Ah, Elisa Lara barátnője, képzelheted mit kéne hallgatnom, ha kirúgom – húzom el a számat, mire ő vet felém egy megértő pillantást. – Így viszont nekem kell csinálnom mindent és ahogy elnéztem az előszerződést, bőven lesz munkám – sóhajtok fel, mire John arcán megjelenik az a jól ismert „van egy remek ötletem” mosoly. – Mi jár a fejedben?
- Tudod, mivel nemsokára egy cég leszünk és úgymond megosztjuk az alkalmazottjainkat, arra gondoltam, hogy bizonyos keretek között, annak érdekében, hogy a fúzióval minden rendben legyen, felajánlom az egyik asszisztensem segítségét. Persze csak akkor, ha ezzel nem lesz túlterhelve – teszi hozzá komolyan. Johnny, akár csak én, nagyon figyel a beosztottjaira ezért is szeretik annyira.
- Remekül hangzik és őszintén jól jönne a segítség – mosolygok rá.
- Akkor kérdezzük is meg, hogy benne lenne-e – mondja, majd megnyomva egy gombot az asztali telefonján szól ki az előtéri irodába. – Taeil, be tudnál jönni egy pillanatra? – kéri a vonal túlsó végén lévő személyt, akinek a neve nagyon is megragadja a figyelmem. Pár pillanattal később halk kopogás hallatszik fel az ajtó felől, majd a szabad jelzés után ki is nyílik az üveglap.
- Miben segíthetek? – csendül fel egy ismerős hang, mire az ajtó felé kapom a pillantásom és hírtelen nem tudom eldönteni, hogy álmodom-e vagy sem.
- Taeil? – suttogom magam elé meglepetten és a szívem heves iramban kezd el verni, ahogy oly sok idő után újra találkozik a pillantásunk.