10. Fejezet

Sziasztok! Meghoztam a Borders új részét! És a hosszú kihagyás ellenére még hosszú is lett. Remélem tetszeni fog!

~Jinie~

Taeil pov.:

         Hosszú hónapok óta először éreztem magam igazán jól a bőrömben, igazán úgy, hogy jól vagyok és ezt a barátaim is észrevették, amint beléptem a jól megszokott irodába.
- Remélem ez a mosoly annak köszönhető, hogy visszajöttél hozzánk – halom meg Johnny hangját, aki karba font kézzel áll az irodája ajtajában.
- Mi más okozná? – kérdezem elvigyorodva.
- Nagyon remélem, hogy nem más az okozója, ha lejár a két hónap szeretném visszakapni a legjobb munkaerőm!
- Hey! – szólal fel Jaehyun is, majd mikor John csak kuncogni kezd lebiggyesztett ajkakkal dünnyög valamit arról, hogy egyedül is jól elboldogul itt.
- Ugyan, tudod, hogy Jae nélkül nem mentem volna semmire – mondom némiképp viccelődve, de mind a ketten tudják komolyan gondolom. El sem tudom képzeli mi lett volna velem a segítségük nélkül és most, hogy kezdenek helyre jönni a dolgok nem is szeretném.
- Látod! – jegyzi meg Jae még mindig kicsit duzzogva, mire a főnök csak mellé lépve cirógatja meg az arcát és gügyög neki valamit, amit nem értek tisztán, de látva a barátom pipacs piros arcát nem is biztos, hogy szeretném.
- Oké, mi történt itt – mutatok a két férfire - míg nem voltam itt?
- Semmi olyan, ami az alatt ne történt volna míg itt voltál – vigyorodik el Johnny hamiskásan. – Inkább arról mesélj hogyan haladunk a dolgokkal?
- Remekül! – mondom, majd lepakolva az asztalomhoz szedem elő a laptopom és kezdem el magyarázni, hogy eddig mire jutottunk Taeyonggal és küldök is át pár anyagot és kérdőívet nekik.
- Valóban jól haladnak a dolgok – mondja John felvéve a főnöki stílusát. – Jók a kimutatások eredményei, a munkavállalók és a gazdaságisok is egész pozitívan állnak hozzá a dolgokhoz. Mit gondolsz Taeil, mennyi idő még meg tudjuk kötni legalább az előszerződést.
- Tekintve a dolgok jelenlegi állását azt mondanám akár egy hónapon belül sikerülhet, feltéve, ha nem változnak a körülmények és a feltételek. Persze szükség lesz hozzé Jaehyun segítségére is, ha mindent az eddigi ritmusban és precizitással csinál nem lesz gond.
- Ezt jó hallani!
- Szerintem ez megér egy ebédet – dobja fel az ötletet Jae. – Nemigaz Taeil?
- Oh, nekem programom van a mai ebédszünetre, de rendelj desszertet helyettem is!
- Programod? Kivel? – kérdi John gyanakodva.
- Én… izé, Taeyonggal ebédelek – mondom fülig pirulva, mire a másik két férfi csak felvonja a szemöldökét. – De csak mert ma egész nap megbeszélésen lesz és ez az egyetlen időpont, amikor beszélgetni tudunk – kezdek el hadarva magyarázni. – Persze csak a munkáról!
- Persze – mondja a két férfi egyöntetűen és látom rajtuk, hogy nem hisznek nekem. Nagyot sóhajtva temetem az arcomat a tenyereimbe úgy morogva.
- Nem hiszem el, hogy ez velem történik.
- Taeil, azért küldtelek oda, hogy együtt dolgozz a főnökkel, nem azért, hogy megdolgozd – kuncog fel perverzen a főnök.
- Johnny! – szól rá Jae, nagyon jól tudva, hogy az ilyesmi érzéken téma számomra. Nem mintha John nem tudná, ezért is vagyok benne biztos, hogy nem akart rosszat a megszólalásával.
- Semmi gond – mondom végül feléjük emelve a pillantásom. – Amúgy sem tagadhatom, hogy több időt töltök Taeyonggal, mint amennyi egy vezető és alkalmazott között társadalmilag elfogadott lenne – kuncogok fel.
- Tudtam én, hogy az a mosoly nem nekünk szólt – ingatja meg a fejét a legmagasabb. – Amúgy, nem úgy van, hogy te ismered őt régebbről? És hogy nem volt a legjobb a hangulat az elválásotokkor? – kérdezi hírtelen, mire kicsit lefagyok és csak egy bólintásra futja tőlem. – Honnan is ismeritek ti egymást egészen pontosan? – teszi fel az egyetlen kérdést, amire nem tudok őszintén válaszolni. Még nem.
- Az előző munkámmal kapcsolatban találkoztunk és mondjuk úgy, hogy volt olyan dolog, amiben nem mind értettünk egyet. De nem kell aggódnotok! Ez nincs kihatással sem a munkámra sem a Taeyonggal való kapcsolatomra! – mosolygom fel rájuk és áldom az eget, hogy a múltam ismeretének ellenében is most beérik ennyivel. Végül ejtve a téma kényelmetlenebb felét még megbeszélünk ezt-azt, valamint tudunk beszélni az egyik gazdaságissal, aki Tae cégénél dolgozik és rengeteget segít a munkámban.
         Végül egy órával ebédszünet előtt indulok útnak az ideiglenes munkahelyem felé és az érkezésem után az első utam rögtön Taeyong irodája felé vezet, ahol meglepő látvány fogad. Az eddigiekben Tae titkárnőjét jelképező szobanövény szipogva pakolja össze a dolgait.
- Hey, minden rendben? – kérdezem tőle kedves hangon, mire ő csak rám morran.
- Nem mindegy az neked? Ha már kitúrtál a helyemről – mondja gyilkos tekintettel méregetve – és nem csak engem, de ne aggódj, még megkapod érte a fizetséged – sziszegi az arcomba.
- Nem igazán értem miről beszélsz, én csak két hónapot töltök a cégnél és ennek nem hinném, hogy sok köze van ahhoz, ami veled történt.
- Naiv fiú – mondja lesajnálóan, majd felkapva a cuccait pillant még rám utoljára – menj csak be hozzá, élvezd ki, amig lehet, hogy játszik veled – morogja, majd hátat fordítva nekem riszálja ki magát az irodából én meg csak döbbenten nézek utána.
- Látom veled is megosztotta mennyire örül a búcsúnak – szólal meg mögöttem egy hang a semmiből.
- Jézus  Tae, a frászt hoztad rám – fordulok az irodájából éppen kilépő főnököm felé. – Miért kellett kirúgni? – kérdezem a már eltűnt lány után mutatva. – Nem csinált semmit.
- Épp ez az – kuncog fel Taeyong. – Most viszont nincs senki, aki velem jöhetne a következő megbeszélésre – mondja reménykedő pillantásokkal pillantva felém, mire én csak felsóhajtok.
- És én még azt hittem csak egy ebéd erejéig kell elviseljelek.
- Na, ez nem volt kedves – motyogja lebiggyesztett ajkakkal.
- Ha igent mondok az ajánlatra, akkor újra mosolyogni fogsz? – kérdem mire megrázza a fejét. – Akkor? – vonom fel a szemöldököm, mire ő csak az ajkaira mutat és én értem mit szeretne. Fülig vörösödve pislogok fel rá egy pillanatig, hiszen az első randink óta egy ölelés volt a maximum, ami történt köztünk. Látva a szemében a reményt legyőzöm pillanatnyi zavarom és lábujjhegyre állva adok egy puszit az ajkaira, de mielőtt még eltávolodhatnék tőle ő megpróbálja elmélyíteni a csókot és én tiltakozás nélkül hagyom neki. Lehet ezért van olyan sok ember rossz véleménnyel a személyi asszisztensekről.
         Az ebédszünetet követőn még gyorsan átbeszéljük miről lesz szó a tárgyalásokon, majd újra belevetjük magunkat a munkába. Megbeszélésre be, megbeszélésről ki és így tovább. Egészen este hatig, amikor is fáradtan roskadunk egy-egy székbe Taeyong irodájában.
- Ez egy hosszú nap volt – jegyzem meg, mire Tae csak beleegyezően hümmög egyet.
- És még nem is beszéltünk arról mi volt Johnny-nál – motyogja fáradtan.
- Igaz is, teljesen kiment a fejemből.
- Akkor mi lenne, ha holnap reggelig jegelnénk a témát és elmennénk inkább vacsorázni? – veti fel az ötletet.
- Remekül hangzik!
- Akkor menjünk is! – áll fel Tae én pedig követem a példáját, de éppen csak kilépünk az irodából egy nem várt és részemről nem is kívánt vendéggel találjuk magunkat szemben.
- Ez meg mit keres itt?!

Taeyong pov.:

      Épp csak kiléptünk az irodámból szemben találtuk magunk apámmal, aki látszólag nem nagyon örült a Taeillel való viszont találkozásnak. De ahogy érzem a mellettem álló is így volt vele. Keze, ami eddig az enyémet fogta kicsúszott a markomból és a fiú egész testében remegni kezdett. Tekintetét a padlóra szegezve állt, halkan, de kapkodva véve a levegőt.
- Ez meg mit keres itt?! – csendül fel apám gúnyos, rideg hangja.
- Van neki neve is – mondom újra a kezembe véve a mellettem lévő remegő jobbját. – Taeil itt dolgozik, ő a segítség, akit Johnny küldött.
- Szóval miatta törted össze annak a szegény lánynak a szívét?
- Lara nem szeretett soha, csak a bankszámlám érdekelte és jó lenne, ha ezt végre te is észrevennéd. Az, hogy Taeil itt van nem befolyásolta a döntésemet.
- Ezt nehezen hiszem el – morogja. – Mindegy is, most nem nyitok erről vitát.
- És a későbbekben sem lesz szükséges. Meghoztam a döntésem és ha nem tetszik, akkor sem tudsz változtatni rajta! – mondtam végre a sarkamra állva.
- Azt majd még meglátjuk – mondta, de tekintetét Taeilre szegezte, aki abban a pillanatban, hogy apám felé fordult újra a padló felé fordította a pillantását és remegő hangon rebegett el egy bocsánatkérést. Mire újra az idősebb férfi felé fordítottam a tekintetem ő már távozott köreinkből.
- T-tae-yong – motyogta Ilie mire újra rá kaptam a tekintetem és még az utolsó pillanatban elkaptam, mielőtt a lábai végleg felmondják a szolgálatot. Óvatosan térdeltem le vele a padlóra, míg ő rettegéssel a hangjában sírt fel.
-É-én annyira sa-sajnálom, de kérlek. kö-könyörgöm, ne-ne legy-él olyan, mint én... – dadogta egyre közelebb bújva hozzám. – Ne ha-hagyj egyedül, mert né-lküled nem tu-dom újra végig csi-csinálni ezt – zokogta és a szívem majd megszakadt, hogy így kell látom őt. Nem értettem mi rémítette meg ennyire, apám miért viselkedett vele ilyen ridegen, hogy a szakításunknak mi köze van mind ehhez, de azt tudom, hogy történt valami akkoriban, amiről Taeil nem beszél, valami, ami elüldözte tőlem. Valami, ami soha többé nem fordulhat elő.
- Sshh, nem lesz semmi baj, itt vagyok és nem is megyek sehova – suttogtam szorosan magamhoz ölelve sírástól rázkódó testét.

Tudom-tudom, gonosz volt tőlem egy ilyen fejezetet hozni ennyi szünet után, de ígérem jóvá teszem!